De hát mi is az a közbizalom? Mélyebben az utca embere rohanó mindennapjaink mellett talán nem is gondol bele abba, hogy naponta hányszor kerülünk kapcsolatba a "közbizalommal". A közbizalom ugyanis olyan mint a levegő melyet beszívunk. Nélküle nem élhetünk, hiányában számkivetettek, társadalmon kívüliek, egymással acsarkodó, koncon marakodó vademberek lennénk. A közbizalom a társadalomi együttműködés alapja, nélküle nem lehetséges semmiféle munkamegosztás, amely a társadalmat, az egymásban megbízó és egymásra utalt emberek közösségét erőssé és hatékonnyá, működőképessé teszi.
Nézzünk néhány példát a közbizalom mindennapi megnyilvánulásaira.
Nap mint nap boltba megyünk, mert éhesek vagyunk, enni szeretnénk. Levesszük a pultról a számunkra valahol, valaki által - esetleg a világ egy távoli pontján - elkészített, becsomagolt élelmiszert és eszünkbe sem jut, hogy meghalhatunk ha megesszük.
Bízunk abban, hogy azok az emberek akik készítették, csomagolták, szállították és a polcra kihelyezték, mind normális és tisztességes embertársaink, akik nem a mi elpusztításunkban (megölésünkben) érdekeltek.
Annyira hisszünk ebben, hogy eszünkbe sem jut, hogy ez nem feltétlenül van így.
Utazunk, repülőjegyet váltunk és felszállunk egy bonyolult, sok ezer kisebb-nagyobb alkatrészt tartalmazó repülőgépre, mert családunkkal nyaralni megyünk. Még megiszunk egy italt a bárban, nevetünk, jól érezzük magunkat. A kellemes tengerpart jár az eszünkben, gondolni sem akarunk arra, hogy bármi bajunk eshet. Miért is? Mert megbízunk abban a sok száz emberben aki a repülő alkatrészeit legyártotta, a gépet összeszerelte és hosszadalmasan, alaposan tesztelte, minden repülés előtt gondosan újra meg újra átnézi. Bízunk abban, hogy a légiirányító nem lesz részeg vagy nem éppen a szülés előtt álló feleségére fog gondolni, amikor a mi gépünket kell a zuhogó esőben, ötméteres látótávolság mellett a leszállópályára irányítania.
Étteremben eszünk. Felvesszük a sót az asztalról. Üveg, benne fehér por. Meghintjük ételünket és eszünkbe sem jut, hogy más is lehetne benne, mint só. Pedig az asztalnál előttünk aznap többen is ültek, ismeretlen emberek.
Ez a közbizalom.
Sorolhatnám a példákat, de így talán mindenki megértette mi is az közbizalom. Aki tehát ellene vét, az az igazi terrorista, a társadalom söpredéke, gazember akit tüzzel vassal üldözni kell valamennyiünk békés, nyugodt, biztonságos és kiszámítható életének érdekében.
Nem véletlen, hogy a terrorista is a közbizalmat akarja lerombolni. Rettegjünk és ne bízzunk egymásban, sanda szemmel méregessük a másikat. Ne együnk nyilvános helyen, ne üljünk mások által épített járművekre, ne engedjük, hogy injekciót adjon az orvos, ne bízzuk gyerekünket a tanárra, mert lehet, hogy pedofil, ne üljünk a fodrász székébe, mert éles pengével elvághatja a torkunkat... Biztos recept a társadalom szétzüllesztéséhez.
A közbizalom ellen vétenek azok is, akik a közhiteles ingatlan-nyilvántartásba semmis okiratok alapján tulajdonjogot jegyeznek be, és azt a bejegyzést jobb tudomásuk ellenére minden áron fenntartják. Nem véletlenül tették, amit tettek, hanem feltehetően valamilyen ellenszolgáltatás ellenében nyújtottak egyeseknek jogosulatlan előnyt.
Ezek az emberek közönséges bűnözők.
Ők azok a földhivatali ügyintézők akik a Budapest XI. kerület Somlói út 25. szám alatti ingatlant semmis okiratokkal megosztották, tehermentesen létrehozva egy új építési telket, miközben átgázoltak minden alapvető ingatlan-nyilvántartási szabályon (törvényen).
Élükön dr. Takács Eszterrel,
akit azóta a hatalom a legmagasabb közbizalmat igénylő posztra, bíróvá nevezett ki, hogy vagyonok és életek sorsát döntse el.Nem jobbak azok sem, akik a csalók ellen indult eljárásokat elszabotálták és a terhelő okirati bizonyítékok figyelmen kívül hagyásával megszüntették a büntetőeljárásokat. Úgy látszik, a Grim név kötelez, de a meseírást nem a Budapesti Nyomozó Ügyészségen kellene gyakorolni.
Grim Zsolt, megbízott vezető ügyész is jobban tenné, ha megszüntető határozatok helyett meseírással foglalkozna. Ott legalább a gonoszok megbűnhődnek. Nem úgy mint a Fővárosi Főügyészség és a Budapesti Nyomozó Ügyészség évek óta tartó eljárásaiban, ahol lassan már a papír sem bírja el azt a sok ostobaságot, amit a tisztelt ügyész urak és hölgyek izzadva összeerőlködnek, hogy valahogy elsikálják az időközben bíróvá avanzsált földhivatali üdvöske bűncselekményeit.
Közbizalom. Szép szó, de a mai Magyarországon lassan eltűnő fogalom.
Nem bízhatunk senkiben és semmiben. Szemetet etetnek velünk, szépen csomagolva. A szó valódi és átvitt értelmében is. Jobb jövőt ígérnek, de nap, mint nap lehúznak bennünket. A hétszázezer közalkalmazott országában a közszolgák nem értünk vannak, hanem önmagukért. Összetartanak, védik egymást és mindenkit tönkretesznek aki a rendszert bírálja. Többet mesélhetne erről Ravasz László. Ő megpróbálta, de meghurcolták, lehülyézték és kirúgták. Mert becsületes ember volt, aki már fuldoklott a hazugságtól és a ítélkezés mocskától.
Ez az Ő országuk, mi az Ő birkáik vagyunk, nyírnak bennünket rendesen. És közben Ők lábbal tapossák azokat a törvényeket, melyek betartását egyre nagyobb szigorral követelik a birkáktól.
És persze két lábbal tapossák a közbizalmat is, legalábbi azt, ami még megmaradt belőle.
A helyzet súlyos és semmi okunk bízni abban, hogy jobb lesz.
